Bemutatkozás

2018-ban a Dunakeszi Városi Helytörténeti és Lakóhelyismereti Vetélkedő évfordulót ünnepelt. A legelső kezdeményezés ugyanis 25 évvel ezelőtt hívta csapatversenyre "DUNA+KESZI" néven a város alsó tagozatos kisdiákjait. 

Mucsa Csabáné, akkori igazgatóhelyettes asszony gondolata volt, hogy a főváros agglomerációjában fekvő alvóváros polgáraiból lokálpatrióta, a közösségükért tenni akaró és tudó, annak múltját ismerő, s így jövőjét építő város épüljön. Vízióját a helytörténeti vetélkedő megszervezésével valósította meg, több évtizedes hagyományt alakítva ezzel. Az ügy mellé állította a helytörténeti kutatókat és a városunkhoz kötődő, azért sokat tevő hírességeket. Megnyerte Borbély Emma könyvtárost, legfőbb támogatóként pedig Szakáll Lászlóné Lujzi nénit, Dunakeszi helytörténeti anyagának lelkes gyűjtőjét, a lokálpatriotizmus ikonját. Bár az alsó tagozatos versenyek pár év múlva megszűntek, a vetélkedőt a felső tagozatosok körében üggyé emelte Harangozó Katalin tanárnő. Mint minden amihez hozzányúl, ez a verseny is méltó helyére emelkedett az évek során.

Fővédnökünk Dallos Gyula „Huszonötszörös bajnok, díjlovagló, a magyar lovassport örökös bajnoka, Európa-bajnoki bronzérmes, mesteredző, a díjlovagló lószakág volt szövetségi kapitánya, a Magyar Sportért díj II. fokozatának kitüntetettje, Dunakeszi Díszpolgára."

A felsős vetélkedő 21. évében a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója, Dr. Kerekes Dóra történész is bekapcsolódott a szervezésbe, és elvállalta a háziasszonyi teendőket is Szlobodnyikné Sas Ilona tanárnő, főszervező mellett. 2019-től szintén a két intézmény szárnyai alatt, két háziasszonnyal (Dr. Keres Dóra és Kárpáti Zoltánné) folytatódik a vetélkedés. 

Köszönet illeti minden támogatónkat, különösképp Dunakeszi Város Önkormányzatát, akik anyagi segítsége nélkül nem tudnánk megrendezni versenyünket.